Matekok.hu – Legyen Neked is a MATEK-OK!

Wenzsofszki Virág

Kiindulópont, képességek, első benyomás:
Virággal a kilencedik évfolyam második félévében kezdtük el a közös munkát. Hármas körüli eredményei voltak. Jó képességű tanulónak tűnt, aki kissé önbizalom-hiányosan és szerényen állt a matematikához, ami egyébként a jelleméből fakadt.
 
A közös munka:
Jó volt Virággal együtt dolgozni, könnyen megértette a tananyagot, képes volt az önálló problémamegoldásra. Azt gondolom kellően hatékony volt az együttműködésünk, a négyes körüli szintet stabilan tudtuk tartani. Folyamatos volt a matekozásunk, csak néha betegség miatt maradt el egy-egy óránk.
 
Az érettségi éve:
Mivel majdnem végig matekoztuk a négy évet, ezért nem volt szükség hiányosság pótlásra, csak fel kellett eleveníteni a régebben tanult dolgokat. Ősszel még párhuzamosan haladtunk az iskolai anyaggal, majd januártól már célirányosan az érettségire koncentráltunk. Virág hétről-hétre gyakorolta az érettségi feladatok megoldását és éreztem, hogy egyre inkább összeáll a kép és egyre jobban mennek a feladatok.
 
Én nagyon bíztam, hogy majd jól fog teljesíteni az adott napon és így is történt, 75%-os érettségit írt. Volt alkalmam betekinteni is a dolgozatába, egyrészt olyan szemmel néztem, hogy teljesen pontos-e a javítás, másrészt azt figyeltem hol és miért veszített pontokat. Egy szép érettségi dolgozatot láttam, ami tükrözte Virág mélyebb tudását, ugyanakkor több apró figyelmetlenség és bagatell hiba is tarkította, ami nem volt rá jellemző, talán az izgulás okozta, emiatt nem sikerült az ötös szintet elérni.

Összességében úgy értékelem jól és effektíven dolgoztunk együtt az évek alatt, örülök az eredményének, büszke vagyok rá.
 
Sok sikert kívánok a tanulmányai folytatásához!