Matekok.hu – Legyen Neked is a MATEK-OK!

Molnár Fanni

Kiindulópont, képességek, első benyomás:
Fanni a 11. évfolyamot követő nyáron vette fel velem a kapcsolatot, úgy érezte sok hiányossága van matematikából és azt szerette volna pótolni. Számomra pozitív volt, hogy ilyen tudatosan, időben kezd el készülni az érettségire. Lelkesnek tűnt, érződött rajta, hogy ezt most tényleg szeretné megtanulni.

A közös munka:
A nyarat azzal töltöttük, hogy újra tanultuk az egész tizenegyedikes anyagot. Sok mindent átbeszéltünk, Fanni fogékony volt az új információkra, sokat gyakorolt és fejlődött a nyár alatt.

Az érettségi éve:
Ősztől ugyanúgy folytattuk, szorgalmasan gyakoroltunk, követtük az órai anyagot, pótolgattuk a hiányosságokat és közben már az érettségire is készültünk. Jó volt Fannival együtt dolgozni, szorgalmas volt emellett mindig kedves és mosolygós. Minden héten megoldott és kijavított magának egy-egy érettségi feladatsort, a problémás dolgokat pedig utána megbeszéltük. Úgy éreztem jó és hatékony volt a közös munkánk, ez időszak alatt is sokat fejlődött. Nagyon szurkoltam neki, hogy jól sikerüljön az érettségie, ami végül úgy is lett.

Gratulálok az eredményéért és az egész éves hozzáállásáért, valamint sok sikert kívánok neki a továbbiakban!